111/ Avagy mutatkozzunk be

-Ha megint kiszöktök nem vállalok értetek felelősséget!- dühöngött apa, majd fogta magát, és az ajtót maga után jó erősen becsapva távozott.
-Huhh, ezt megúsztuk.-sóhajtott fel James.
-Igen, mert te úgy ismered, hogy ilyenkor nem szivat meg minket, mi?- kérdeztem gúnyosan, és tovább puffogva hozzátettem.-Biztos el fog rángatni arra a hülye vacsira a legújjabb "üzlettársaival"...
-Jó, de akkor is, miért nem érti meg? Csak 7 évvel idősebb mint mi... Most volt , az ő szavaival élve, tini.- érvelt asszem okosan a bátyám. Miután ezt így megbeszéltük, mind a ketten csendbe burkolóztunk. Tudtam, hogy ő is azon gondolkodik, mint én, hogy kik lehetnek ezek a híres ficsúrok (ezt Patrick mondta rájuk, még az első napjuk előtt). Ja, nem ártana egy kis bemutatás. Én Skyler Logen vagyok, ikerbátyám az előbb említett James. Édesanyánk 8. születésnapunk után pár héttel otthagyott minket az akkor 15 éves Pete Wentz-el, aki már benne volt a bandában, és meglépett. Egy ideig a Wentz nagyi vigyázott ránk, de aztán apáék kitalálták, hogy Jamest magukkal viszik. Csak Jamest. Na, mi nem nyugodtunk bele, hogy csak úgy elválasszanak minket, ezért amint apa James kezét fogva kilépett az ajtón, mind a ketten olyan őrült hisztérikus sírásba keztünk, hogy tőle az utca zengett, tőlem meg a ház. Ezt az éktelen ricsajt két napig bírták ideggel, így másnap délután már én is ott ültem a turnébuszon.  Mondjuk szerintem ezt már százszor megbánták, de mindegy. Asszem elfelejtettem említeni, hogy pótapánk a Fall Out Boy tagja, a híres Pete Wentz. Ezért éltük az életünket szállodai szobákban, és turnébuszokon. Mindenhová magukkal visz a banda, így már szinte az egész világot bejártuk. Mivel négy apánk van ( a srácok) ezért én igazán fiús lánynak számítok. A hajam az egyetlen megkülönböztetőjelem az ikremtől. Hosszú szőke a derekamat verdeső egyenes szálú hajam lenne, ha nem festettem volna be a  felétől feketére, azalatt lilára, és legalul pirosra. Így most ilyen szivárványos séróm van. Senki nem akadt ki, amikor beállítottam ezzel a hajviselettel a buszba, csak elismerően biccentettek egyet. A szemölsökpiercingem után ez semmi. Jamesnak is van ugyanolyan szemékje, mint nekem, és ez evidens, ha az ember egy punkrock banda gyereke. Mert igen, a banda gyerekének mondjuk magunkat, mivel mindegyik tag olyan nekünk, mint az apánk. De ezt már mondtam. A koncertek alatt vagy a közönség soraiban tombolunk, vagy a fiúk öltözőjét " rongáljuk". Mondjuk arra is akadt már példa, hogy a színpadon ökörködtünk.  Jamessel elválaszthatatlanok vagyunk. Ha valamelyikünk kitalál egy balhét, amit általában felváltva szoktunk, mind a ketten csináljuk. Eggyütt, vagy semmi. Ez a mottónk. És ha valaki figyelt, rájöhetett, hogy nem ugyanaz a vezetéknevünk, mint apunak. Ez azért van, mert anya már terhes volt velünk, mikor apával összejött, és tudta, hogy ki volt az apánk. Egy kémikus, aki egy rosszul elsült kísérlet miatt meghalt. Hát igen...ezért értünk mi annyira a különféle folyadékok vegyítéséhez. Khm...erről gondolom nem kell bővebb magyarázatot adni... Havonta minimum kétszer állítunk be hullarészegen. Visszatérve a "ficsúrokhoz", apuék a(z) One Direction-nal csinálnak közös lemezt, és be akartak minket nekik mutatni, merthogy pont a mi korosztályunk. Ja, igen, csak arra apa nem gondolt, hogy az ilyen nyálas zenét játszó, eröltetett poénokat nyomó srácokkal semmi kedvünk megismerkedni. Ezért mindenféle kibúvót kerestünk, és az utolsó úgy tűnt, be is jön, csak a turnébusszal nem számoltunk. Elcsaptt mindkettőnket, a mi hibánkból. Nekem egy jó nagy heg lett a vállamon Jamesnek meg az oldalán, és most apa ezért üvöltött vagy egy fél órát, hogy mi milyen felelőtlenek vagyunk, meg hogy így is szobafogságban voltunk( hosszú sztori) miért tettünk rá még egy lapáttal, és a sajtóról már ne is beszéljünk: A Logen ikrek balesetetszenvedtek önhibából megint!!! És még ehhez hasonlók. Ennyit a bemutatkozásról.
-JUSTIIIIIN-üvöltöttem torkom szakadtából apáék stylist-jának, aki pár pillanaton belül száját elhúzva ott is termett. Ja, igen, ez már a készülődés az esti "ismerkedésre". Jamessel elhatároztuk, hogy megszivatjuk a "ficsúrokat".-Ezt komolyan gondoltad?- mutattam az elöttem lógó ruhára.
-Apád ötlete volt.- mentegetőzött.-Deee...itt van ez. Ez talán jobb.- húzott elő a háta mögül egy egyszerű fekete lenge ruhát.
-JUSTIIIN!!!-hangzott ezúttal a másik Logen üvöltése. Hát igen, kulturáltak vagyunk.
-Neki mit adtál?- vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
-Inget...-sóhajtott lemondóan, belőlem meg kitört a röhögés. Jamesről köztudott, hogy nem vesz fel inget. Soha.-Na, megyek viszek valami normálisat az öcsédnek.
-Sok sikert, ha nem egy pólót viszel esélytelen- villantottam meg ezerwattos mosolyomat. Miután kiment a szobából előtúrtam a bőrönd aljáról, hol máshol lett volna, a fehér cicanacimat, és a tornacipőmet. Nem fogok szutykos magassarkúban botladozni. Amúgy is. Fekete, nem? Miután felöltöztem, átmentem James-hez, hogy megnézzem hogy áll. Kopogás után választ se várva nyitottam be.
-Hogy állsz?- kérdeztem.
-Kész- túrt bele gyorsan a hagába, és megigazította a fehér pólójára húzott fekete zakót.
-Ismételten sikerült összeöltöznünk- röhögtem el magam, ahogy végignéztem magunkon az egészalakos tükörben.
-Logen! Indulunk!-kiabált apa, miután rájött, hogy nem a nappaliban vagyunk.
-Megyek!- kiáltottuk vissza egyszerre, és kitört belőlünk a röhögés. Ezt a Logenezést nem rég kezdték el alkalmazni, mert erre mindíg hallgatunk, és ráadásul mind a ketten. Egymást is mindíg így hívjuk, de másnak nemigen engedjük meg. Csak apa szokta ezt használni, amikor nincs kedve a lakosztály minden szegletét átkutatni értünk.
Miután sikerült elindulni Andy rájött, hogy fent hagyta a telefonját és visszaszaladt, így negyedórás késéssel sikerült beesnünk a vacsira. Mikor odaértünk apa céltudatosan elindult egy nagy asztal felé, ahol, mint később kiszúrtam, az öt srác már ott ült.