2015. március 29., vasárnap

666/ Reggelt!

Na, jó. Kezdjük ott, hogy miután a fejembe nyomtam a sapit, Tobias megérkezett az első körrel. És ez így ment nem egy-két körön keresztül. Mivel a szervező, akinél jelentkeznünk kellett volna a fellépésre, látta, hogy egy kicsit eláztunk, elengedett minket, azzal a mondattal, hogy majd bepótoljuk. Ezek után már nem emlékszem semmire, de magunkat (Jamest, és engem) ismerve, be fog ugrani az egész este a nap folyamán.
Reggel totál kómásan keltem, azt se tudtam, hol vagyok, és a szokásos fejfájás is meglátogatott ezen a szép napon. Miután hajlandó voltam kinyitni a szemem, és körülnézni, rájöttem, hogy nem a szállodában vagyunk, és hogy James mellettem ébredezik, mire felé fordultam.
-Mennyi van meg?- kérdeztem a halántékomat masszírozva.
- Elhalasztjuk a fellépést, és most Charley jön egy kör Vodkával.- nyögi fáradtan.- Egyébként hol vagyunk?
- Nemtom, de nem otthon, azaz nem a szállodában.- javítottam ki magam gyorsan, mert mindig az otthonomnak nevezem a szállodákat.
- Derítsük ki?- kezdett el feltápászkodni, mire én is éledezni kezdtem, majd mikor már állt, hirtelen a hátára ugrottam, hogy vigyen el felfedezőkörútra, amire számíthatott, mert azonnal elkapott, és elindult.
- Szerintem menjünk le a lépcsőn- mondtam, és örömmel konstatáltam, hogy már nem fáj a fejem.
- Jó reggelt- hallottunk a hátunk mögül egy hangot, mire megfordultunk , illetve csak James fordult meg, mivel én még mindig majmosdit játszottam.
-Szia Liam- köszönt James egy biccentéssel, mivel a kezével engem tartott.- Hol vagyunk?
- Hát a Direction villában- válaszolt tök normálisan, amit mi is elfogadhatónak ítéltünk. Ha jobban körülnéztem a folyosón, ahol álltunk, észrevettem hat ajtót, egyen Liam jöhetett ki az előbb, a másikat mi használtuk, és gondolom akkor a maradék négy meg a fiúké.
-Öhmm… jó, akkor máshogy kérdezem.- vakarta meg a fejét James, de mivel ehhez a művelethez el kellett engednie, szorosabbra fontam a lábaimat a dereka körül.-Mi mit keresünk itt?
- Jaa, hát Dominik nem tudta, hol van a szállodátok, a többiek meg sík részegek voltak, ezért ide hoztalak titeket. Remélem nem baj- kezdett el azonnal magyarázkodni.- Amúgy meg fejfájás csillapító a konyhában van kikészítve.
- Köszi, de nem kell- köszöntem meg. A következő pillanatban nyílni kezdett egy szobaajtó, és kitámolygott rajta a másnapos Louis. Mivel Youtuber lévén mindent felveszek, ami érdekes, ezt sem hagyhattam ki. A mobilom a sortom zsebében volt, ezért gyorsan előkaptam, és felvettem a holdkóros Louist. Ez tuti bekerül a legközelebbi videóba. Szerintem vagy annyira fájt a feje, és rosszul volt, vagy csak egyszerűen fáradt, de nem vett észre minket. Pedig elég feltűnőek voltunk, én James hátán, a két srác pedig csodálkozva nézi a másnapos fiút.
-Reggelt- köszöntem rá hirtelen.
- Jobbat- jött reflexből a válasz, aztán felénk kapta a fejét, és csodálkozva nézett ránk.
- Liam!- fedezte fel haverját, és láthatóan nagyon örült neki.
- Konyhában- vágta rá a srác kapásból, mintha minden reggelt így indítanának.
-Halkabban nem lehetne, Jött a nyöszörgés, mire a folyosó másik oldalára kaptuk a fejünket, mire Louis felnyögött. Fejfájás, ha-ha. Jó, ezt a gonosz énem mondta.
- Madárcsicsergős szép jó reggelt!- rikkantotta James, ami elég volt ahhoz, hogy a két jelenlévő másnaposnak szinte mindene összeránduljon a fejfájástól, a másik két szoba ajtaja pedig nyílni kezdjen.
- Miért kell üvölteni?- tette fel a helyénvaló kérdést Zayn.
- Tökéletesen idepasszoló kérdés Mr. Zayn- kiáltottam most én.- Nem tudok rá választ adni. Talán hangosan szebb az élet.
- Jó, Jó fejezzétek be- csitított minket az egyetlen antimásnapos ember az ittlévők közül, de eszünk ágában sem volt abbahagyni.
- Liam- kiáltottam, mintha csak most találkoztunk volna.- Hogy aludtál?
- Tényleg, és ti srácok, miért vagytok ilyen morcosak?- kérdezte James is a normál hangerőnél egy picit hangosabban, mire valamennyien a fjükben kis kalapácsokat érezhettek, amik minden egyes szónál az agyukat ütik, éa semmit se tettek ez ellen.
- Ha nem üvöltenél még mi is jól keltünk volna- kiabált vissza Louis, aztán mérgesen letrappolt a lépcsőn.
- Búúú!- játszottam el a szomorút még mindig kiabálva. –Ne hagyj itt szívszerelmem!- kiáltottam még egy utolsót, és gyorsan leugorva tesóm hátáról, a srác után szaladtam. A többiek meg szerintem elindultak aludni még egy kicsit.
- Naa, neharíí- játszottam a nyávogós kispicsát, mire furán nézett rám.- Ez normálul annyit tesz, hogy Bocs.
-Semmi, de máskor légyszi ne keltsetek minket így- kért, miközben bevette a fejfájáscsillapítót. – Kell?
- Nem kössz, nem fáj.- utasítottam el a felémnyújtott bogyót.
- Az hogy lehet? Jimmin kívül te és James áztatok el a legjobban.
- Tudom, de nekünk kelés után háűrom percig szokott fájni.- mondtam, majd végigpillantottam magamon.- Azta… bahh. Kaphatnék egymásik pólót? Ezt asszem valamivel leöntötték.
- Persze, gyere.- mondta, és elindukt felfelé az emeletre, ahol már senki se volt a folyosón.
- Vajon James hol van?- kérdeztem.
- Szerintem Liamtől kap egy pólót, és éppen azt veszi át- válaszolt, miközben benyitott a szobájába. – Green Day-es jó lesz?
- Persze, imádom- válazsoltam, malyd megpillantottam a szekrényében, amiből épp szedte elő az említett ruhadarabot, egy rohadt jól kinéző Full cap-et, amiről eszembe jutott a tegnap kapott, ami valószinüleg a Bungee-ban maradt. – Hú, hölcsön kaphatom?
- Mit? Ja, azt, persze. akár el is viheted. Én nem hordok olyat.- nézett rá a sapira, amit rögtön a fejembe nyomtam.- Tessék, itt van a póló- Nomott a kezemve egy nagyon sötétkék darabot, melyen az együttes, és a logó virított.
-Köszi.
- Itt is átveheted, elfordulok, de ott a fürdő…- kezdte el mondani, de én egyszerűen lekaptam a pólóm, és felhúztam az újonnan kapottat, mire elkerekedtek a szemei.
- Most mi van? A fél világ látott már bikiniben, köztük, meg ha jól tudom te is. Ez miben lenne más?- kérdeztem, és a fejembe nyomtam a szervált sapit, amiről meg kell, hogy mondjam, jól állt a kicsit hosszú pólóval együtt.

2015. március 26., csütörtök

Azannya...

Emberek...hallottátok, hogy Zayn kilépett???! Dekááár... Szegény Harry, egyik koncerten sírva ment ki... Én úgy sajnálom őket. Öt felejthetetlen év. #weloweyouZayn XDD

2015. március 25., szerda

555/ A Full Cap


-Most komolyan, ezen akadsz ki?  Nem csináltam semmit- néztem r vigyorogva.
-Megőrült az oldalatok. Minden harmadik mi vagyunk a találgatásban. Az én telóm is llandóan zizeg. - dühöngött még mindíg.
-Jó, bocs, korrigálok...- morogtam unottan, és visszakapcsoltam a telóm, hogy ne zaklasson.- Azta... Uhh... Sokan oszották meg, nem törölhetem- mondtam ezt már James-nek.
-Írj ki újat.- vágta rá a logikus választ.
@SkylerL Jólvan... Bocsi, de nem úgy gondoltam... Most örihari van XD. Jó, szóval bocs, és @Ashley te meg nyugi, köcsögöt nem vinnék. Ember!! Bírlak XDD ( tudod, hogy rád gondolok ;) #Emberboccs444
Mire ezt leírtam , a többiek is beszálltak, így Louis telefonjának csipogására felkapták a fejüket, én meg fél szemöldökömet felvonva vigyorogtam rá, mire szemöldök ráncolva nézte meg a twittert, aztán, gondolom miután elolvasta, elkerekedett a szeme.
-Mizu?- kérdezte Liam kettőnk közt járatva a tekintetét, mire Louis megmutatta szerintem mindkét postot. Az elsőnél elkomorult, míg a másodikra felvidult.
-Éééés trend lett- jelentette ki vigyorogva a tesóm.
-Mi?- kapta ki Liam kezéből a telót Zayn. Mikor elolvasta rámnézett, majd Louisra, majd vissza rám.- Szép ez az Ashley?
Ennyi, kész, kiszakadt belőlünk a röhögés. Mind a heten nevettünk a kocsiban, ami nem mellesleg még mindíg parkolt.
-Na jó, indíts, mielőtt tényleg brutálisat késünk. Most még csak totális késésben vagyunk.- jelentettem ki nevetve, mire Harry elindult. Amint odaértünk kipattantunk a kocsiból, és azonnal a bejárathoz siettünk.
- Mehet, mehet- engedett át minket Jamessel, de a srácokra rászállt.- Mit kerestek? Ez nem a játszótér…
-Hagyd őket David! Velünk vannak.- szóltunk rá a biztonsági őrre szinkronban, mi Logenek. Miután sikeresen beengedtek mindenkit a társaságból, odaszóltam a fiúknak, hogy kövessenek, és elindultunk, hogy bemutassuk őket azoknak, akikkel egyálntalán bulizni fognak. A fiúk eléggé meglepődtek a zenén, talán elfelejtettük említeni, hogy itt nincs olyan DJ, aki szét, meg összevagdalja a számokat. Olyan helyre mi nem megyünk. Mikor beléptünk, éppen a Green Day-től a Kill the DJ ment, ami nagyon is tükrözte a hely eredetiségét. A fülekben dübörög a zene a ritmusra ugráló/táncoló tömeg morajlik, ez a jó az egészben. Nem kell belerondítani a zenékbe.
-Héééé- kiáltottak az  egyik asztaltól, mire odafordultunk. Ashlyn éppen Tobias lábán mászott át, hogy elénk siethessen, amit a többiek cask röhögve néztek.
- Szia, Ash, benutatom neked Liamet, Harryt, Zaynt, Niallt, és Louist- mutattam végig sorban a srácokon.
- Uhh… Sziasztok, bocs, ha nem tudom mrgjegyezni elsőre a neveteket, nem egy pohárka csúszott már le- mondta nevetve, de még nem tűnt részegnek. Mire ezt elmodta, pont oda is értünk a többiekhez, ezért most James hadarta el a neveket.
- Liam, Niall, Zayn, Louis, Harry ők itt a srácok. Srácok, ők itt Liam, Louis, Zayn, Harry, Niall, az istenért már, ne mozogjatok, a veletek szemben állók fele részeg- panaszkodott, mivel Louisék azzal szórakoztak, hogy folyton összekeveredtek.
-Helló, Dylan-intett az egyik, a két ugyanúgy kinéző srác közül. Mivel évek óta a legjibb haverjaink, nem okoz gondot a felismerésnk, de a srácoknak sok sikert.
- Öcsiiii- kiálltottam fel, és a fejére, hátára ugrottam.
-Héé, én nem is kapok ölelést, állt fel a “másik”.- jahh…amúgy Derek.
- Szia- köszöntek Zaynék furan. Ja, igen, ekkor már Derek nyakába ugrottam. Amúgy, egész jól feltalálták magukat, elhelyezkedtek a társaság különböző pontjain. Csak egy kis bemutatás. A félkör (szerintem ez háromnegyedkör, de múltkor lehurrogtak, ezért félkör) alakú asztal jobb szélén ültünk mi négyen, ilyen sorrendben, hogy Dylan ölében én, mellettünk James, egyel odébb Derek. Aztán jöjjenek a még nem ismert tagok. Összesen, az 1D-vel együtt, tizenheten voltunk. Derek mellett a barátnője Sandy, mellette Jimmi, aki imádja festetni a haját, és most per pillanat holt részeg, jobbján Dominik, aki vele ellentétben soha, de tényleg soha nem iszik, utána kim, és Ashley, akik mind a ketten nagyon szemeztek harryvel, csak a másikat egyik se vette észre, utána az egydééé, utánuk Charley, aki épp élénk beszélgetésbe folyt Liammel, mellette a csapat második, és egyben utolsó szerelmespárja, Tobias és Morgan.
-Ti jártok?- nézett ránk hirtelen Louis, mert én ugye még mindig Dylan ölében terpeszkedtem. erre a kilyelentésre tizenkettőnkből tört ki a röhögés, mivel a nagyon szoros barátságunknak köszönhetően rengetegszer néztek már minket szerelmespárnak.
-Nem…nehem járuhunk- mondtam a röhögéstől el-el csukló hangon. Vajon miért kérdezi ezt mindenki? Mert folyton az ölében ülök? vagy mert teljesen ugyanolyan hülyék vagyunk mind a négyen(!!)? Igen, James és Derek is a legjobb barátaim. Mi vagyunk így négyen a megingathatatlanok.
- Na, húgi, van itt neked valami…- kotorászott a tatyijában Dylan.
- Csak nem egy Full Cap?- kérdezte james visszatartott nevetéssel.

- Méghozzá Superman-es!!- kapta elő, amit rögtön a fejembe is nyomtam.

2015. március 19., csütörtök

444/A Poszt

-Mondjátok, merre menjek, mert eltévedek- kezdett el rinyálni Harry, aki a vezetőülésen ült.
-Jobbra, balra, előre, és aztán a másodikon ismét balra- kezdtem el vigyorogva hadarni.
- És ezt most lécci újra- vakarta meg mosolyogva a fejét.
- Jobb, bal, előre, második bal- mondta vissza Louis, akiről eddig azt hittem, ismét bealudt.
- Ehh…- nyögött fel a sofőr, a többiek meg ,fogalmam sincs miért, vigyorogtak, mint a tejbetök.
- Várjunkegy percet… Ti nekem nagyon ismerősek vagytok. A stílusotok… a beszédmodorotok… nem találkoztunk mi még?- nézett ránk hirtelen Louis. Hát akkor ezen törte a fejét idáig. Ezért volt olyan csendes.
- Nem, nem rémlik- válaszolt az ikrem.- Neked Sky?
- Uhh… nem, nem találkoztunk még, ha nem néztetek még FOB koncertet, akkor nem hinném, hogy taliztunk.- válaszoltam elgondolkodva.
- Mert? ti is zenéltek?- kérdezte Niall hátrafordulva az anyósülésről.
- Mi?? Neem, mi csak a szímpadon szoktunk ökörködni. – válaszoltam nevetve.
- Megvan!!- kiálltott fel Louis izgatottan, miore valamennyien összerezzentünk.- Ti vagytok A Logen twins
- Igen Louis, ők a Logen ikrek, mi ezen olyan érdekes?- kérdezte Zayn, de nekünk Jamessel már leesett, hogy mire gondol.
- Nem, nem! Félre értitek! Ők A Logen twins- Próbálta meg elmagyarázni, mire is gondol, de mi a világért se segítettünk volna. Vicces volt.
- Még mindig tudjuk…- morogta ezúttal Harry, és megállt a hotel előtt. Ez a Logen twins- ezés még a liftben is folytatódott volna, ha meg nem unom. James perze még élvezte volna a műsort, de nekem már elegem lett.
- Igen Louis, mi vagyunk a Logen twins- adtam neki igazat. A többiek még mindig nem értették, ezért elmagyaráztam- You Tube- on van egy elég nagy nézettségű csatornánk.
- Ti is láttátok már őket, egy csomószor néztem a videóikat, mikor ott voltatok. – na, erre felszaladt a szemöldököm. Akkor Ő most szinte minden fura szokásunkat ismeri? Mert elég sokat osztottunk meg a nézőkkel… James-nek is ez járhatott a fejében, mert megkérdezte, miközben kikászálódtunk a liftből.
- Akkor te most tudod, hogy, hogy alszunk…-„gondolkodott” hangosan.
- Fogjuk rá- mondta morcosan. Mi van ezzel a gyerekkel? Megléphetünk bulizni, nem kell a vacsin poshadnunk, és még mindig olyan morcos. Itt biztos valami nagyobb a baj. Mindegy, nem izgat.
- Jó, várjatok itt öt percet, míg átvedlünk valami normálisba.- adtam ki a fiúknak, amint beléptünk a szállodanappaliba. Említettem, nem, hogy egy egész emeletünk van?
- Fogadjunk, melyikőjükre kell várni majd többet.- hallottam még Zayn hangját, úton a szobánk felé. Jamessel összevigyorogva megeggyeztünk, hogy egyszerre leszünk kész, hogy mindenki veszítsen.
A szobámba érve megálltam a bőröndöm előtt, és kihalásztam az aljáról (persze, hol máshol lenne) a piros kockás tornacipőmet, előráncigáltam a ZUMMMM feliratos pólómat, meg egy rövid farmer sortot. Ja, igen, azt elfelejtettem említeni, hogy rohadt meleg van. Mióta földrészekről ugrálunk ide-oda, nem figyelem az évszakokat. Az időről meg ne is beszéljünk… a sok időzóna miatt sosem tudom, mennyi az idő. Jamessel a folyosón találkoztam össze, de mivel én még mindig a hajammal szarakodtam, ami nem akart két „mindjártszétesikolyanlazadejólnézki” copfba állni, ezért megvárt. Mikor egyszerre beléptünk a nappaliba, minden szem felénk fordult, és négy csalódott sóhaj hagyta el a szájukat. Én csodálkozva fordultam Louis felé, aki kezét kinyújtva szedte össze a nyereményét.
-Én mondtam, hogy egyszerre fognak belépni- jelentette ki közömbösen.
- Banyek… valami újat kell kitalálni, ez ismer minket.- „rémült” meg James, mire a többiek felröhogtek, kivéve Louist, meg engem.
- Na, mire várunk még??? Megyünk már?- szólalt fel az említett személy.  
-Ja, nekünk időre kell odaérnünk- értettem vele egyet.
-Mer? – kérdezte értelmesen Harry.
- Mer fellépésünk van. – jelentette ki az ikrem, mire én elkezdtem kifelé terelgetni a „látogatóinkat”.
- Nemár… Youtuberek vagytok, nem mellesleg a fél világ előtt szoktatok ökörködni a színpadon, és még énekeltek is??- akadt ki egy kicsit Niall.
- Ha ezt te éneklésnek nevezed…- morogta Louis az orra alatt, mire felkaptam a fejem.
- Beszóltál?- vontam fel a szemöldököm.
- Één neeem- húzta el a magánhangzókat gúnyosan.- Csak megjegyeztem, hogy azt, amit ti csináltok a színpadon, azt nem lehet éneklésnek nevezni.
- Na, mi van Boo Bear?!- szólítottam az utált becenevén, mire elakadt a levegővétele.- Csak nem savanyú a szőlő?
- Na mi van Szili, csak nem édes a tej- folytatta, és tudta, hogy ezen a néven csak és kizárólag egy ember szólíthat, és az a másik Logen, aki azonnal a segítségemre sietett.
- Ne csináld Tomlinson!- kezdte fenyegetni, miközben mind a hárman megfeledkeztünk a másik négy fiúról, akik most elhűlve nézték a vitát. Gyanakszom, a felét se értették. – Akadj le a témáról!
- Srácok, srácok ! Nyugi. Honnan tudtok ennyit egymásról?- próbált meg minket lenyugtatni Liam, de válaszuk csak három dühös szempárral találta szembe magát.
- Liam… haver. Ennyire nem lehetsz hülye.- kezdte Louis.- Mind ha hárman aktív netes életet élünk. A fél világ rólunk beszél.
- Ja, nem mellesleg egy magyar oldalon, amit szinte az egész világ olvas, ti vagytok a legnépszerűbbek, aztán az új filmek, aztán mi. – vágta rá James.
-Jo. Jo emberek, nem kell egymásnak ugrani… szerintem ti ketten itt várjatok meg, mi gyorsan beszaladunk, és átöltözünk. – mondta Zayn, aki a kocsiút alatt nem igazán szólalt meg.
miután bementek, előkaptam a telómat, és vadul twitterezni kezdtem:
@SkylerL Úton a Bungee-ba, várjátok??
u.i.: hozunk magunkkal vendégeket is… Négy jófej és egy gyökér, de elvileg néz minket, találgatások jöhetnek. ;)
Miután posztoltam a szöveget, túlpörgött a közösségim, a twitter, és a Face egyaránt. Mivel a profiljaink, és az oldalaink össze vannak kötve, ezért James mobilja is folyamatosan zizgett, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy kikapcsoljuk az egészet.

-Húúú, de genya vagy!!- rontott be a kocsiba Louis partiszerkóban ( piros csőnaci, egyszerű fehér póló, és fekete zakó), a telefonjával a kezében. 

2015. március 3., kedd

333 Induljuuuunk!!!

-Mért, mit hittél, miért vagyunk itt?-néztem rá.
- Mittudom én… a két nyertes rajongó, vagy mi a tököm- válaszolt vállvonogatva, mire mi a fejünket fogtuk.
- Mert nagyon úgy néznek ki, mint a fanatikus rajongók.- szólt bele a beszélgetésbe Zayn.
-Jóvammá-zárta le a beszélgetést Louis.
-OK. Visszatérve az eredeti témához, hogy tudnánk lelépni?- kérdeztem türelmetlenül.
- Hova siettek ennyire?- érdeklődött Liam a programunk után.
- A Bungee-ba-vágtuk rá egyszerre Jamessel.
- Nem úgy volt, hogy nem voltatok még itt? Akkor meg honnan ismeritek a Bungee-t?-kérdezte Harry furán.
-Én egy szóval se mondtam, hogy nem voltunk még itt. Én azt mondtam, még semmit nem láttunk belőle. Mióta itt vagyunk. Londont úgy ismerjük, mint a tenyerünket.- magyaráztam meg a félreértést. –Igazából mi New York-bók vagyunk. Ide csak apáék miatt jártunk nagyon sokat.
-Ahha…- mondták szinte egyszerre a srácok, kivéve Louist, aki a karjára hajtott fejével úgy nézett ki, mint aki bealudt.
- Ti amúgy ismeritek a Bungee-t?- kérdezte James.
-Nem, csak hallottunk róla, de már ki akartuk próbálni.
- OK, de ha oda akarunk érni fél tízre, el kéne indulnunk.- kezdtem el szedelődzködni.
- Hova, hova? kisasszony?- léptek be az ajtón apáék.
- A srácokkal kitaláltuk, hogy elmegyünk EGYÜTT a Bungee- ba.- emeltem ki az együtt szót, mire apu beleegyezően bólintott. A srácok gyorsan felpattantak, és elindultak a kabátjaikért, csak Louis állt fel szép komótosan, és mire Ő kész lett, mi már az ajtóban toporogtunk.
- Na, akkor most át hozzánk, aztán hozzátok, mert ebbe a ruhában egy tapodtat sem mozdulok többet.- jelentettem ki, és bemásztam a kisbuszba, amit Niall időközben kinyitott. Mikor már James is beszállt, mind furán néztek ránk.- Mi az?
-Ez csak 6 személyes…-kezdte Liam, de be is fejezte, mikor egy mozdulattal átültem James ölébe.
- Most már mind befértek- jelentettem ki, miközben a másik Logen a derekamnál átkarolva és a fejét a vállamra támasztva  kezdte el nyomkodni a telefonját. A Bungee-ban lévőket értesítette a késésünkről.
- Okéééé- húzta el a száját Harry, és kezdte volna a prédikációt, mikor Louis egyszerűen levágta magát oda, ahol pár perccel ezelőtt én ültem, mire elvigyorodtam, a többieknek meg elkerekedett a szeme.
- Most komolyan… Én ma el akarok ázni.- jelentette ki, mire a tesómmal felröhögtünk. Nekünk mindig ez a célunk.
- Oké, akkor induljunk-  adta be a derekát Liam, mire a többiek is beszálltak a kocsiba.



OKééé, tudom, hogy ez még egy kicsit lapos, meg minden, de ígérem, be fog indulni.

We love readers

Nem tudom, ki olvas, ki nem, mindenesetre örülök, ha valaki néha benéz. Magamnak, és nektek írok. Nem függök tőletek, és a visszajelzésektől, de örülnék nekik. #welovereaders